Ismerje meg éttermünket

30 éve vendégeink szolgálatában

A Nagyvillám étterem egy álomként született meg a Dunakanyar fölé magasodva egyedülálló kilátással a Fellegvárra és a Dunára.

Az volt a célunk, hogy megőrizzük a hely intimitását, a táj egységes képét és a természeti szépségeket, így a fákat beépítettük az épületbe, érintetlenül hagyva lombkoronájukat, ezzel pedig kivételes hangulatot adtunk éttermünknek.

Küldetésünk, hogy Vendégeink kiléphessenek az idő adta keretekből, elfeledve a mindennapjaik gondjait-bajait, s zavartalanul élvezhessék a Visegrád egyedi, történelmi hangulatával megfűszerezett, szívvel és lélekkel készült ételek, finom borok együttes ízét a természet lágy ölén.

Éttermünk igyekszik minden igényt kielégíteni, gondolva a gyermekes családokra, dohányzó és nem dohányzó vendégekre, de még a kedvencükkel érkezőkre is.

Éttermünkben megtalálható:

Nagy szeretettel várjuk a gyalogtúrázó (kék, piros és egyéb túraútvonalát bejáró) vendégeinket, akik a legújabb kilátó teraszunkon megpihenve is megcsodálhatják a természet örök szépségét a kiváló ételek és frissítők mellett.

A Nagyvillám étterem eredetileg turistaházként épült anno 1927-ben, melyet a Budapesti Orvos Turista Egyesület építetett.

A háború után, az államosítást követően, a többi turistaházzal együtt a Turistaellátó Vállalat kezelésébe került.

A vállalat anyagi problémái miatt az ország egész területén a turistaházak folyamatosan lepusztultak, a még használhatóak egy részét különböző vendéglátóipari vállalatok, valamint erdőgazdaságok kezelésébe adták.

A Nagyvillám turistaházat ekkor vette kezelésbe a Pilisi Állami Erdőgazdaság.

A Pilisi Állami Erdőgazdaság az 1970-es években a turistaházat az akkori idők műszaki színvonalához képest kiválóan felújította. Ezen felújítás elsősorban Madas László igazgató nevéhez köthető.

A kialakított épület egyes részei a mai napig eredeti építészeti kialakításukban látható, mint például az étterem egyik körterme.

A Nagyvillám étterem 2007-ben nyerte el jelenlegi arculatát. Ekkor épült a körpanorámás terem, az exkluzív emeleti szint  és a panorámás terasz, ahol vendégeink még közelebbről csodálhatják a Dunakanyar egyedülálló panorámáját.